Már elnézést!

Ma is volt tárgyalásom Tomcat-el, alias Polgár Tamással. Ez most ilyen bűntető ügyi volt. Megállapodtunk a bíró közvetítésével:  Én pár dologban nagyvonalóan bocsánatot kérek tőle, ő meg hasonló nagyvonalúsággal visszavonja a feljelentését. Megbeszéltük mi az amiben bocsánatot kérek és mi az amiben nem.

Ezért bocsánatot kell kérnem tőle azért, hogy a 168 Óra fórumán azzal viccelődtem, hogy hogyan sérthetném meg az ő jó hírnevét és becsületét, amikor ilyennel nem is rendelkezik. Nos becsülettel rendelkezik és jó hírnévvel is megbeszélésünknek megfelelően, ezért elnézést kérek tőle, hogy ennek ellenkezőjét állítottam.

 

Elnézést kell kérnem azért is, hogy azt állítottam, hogy náci elvbarátait arra biztatta volna, hogy a tárgyalásunkra jöjjenek el és verjenek meg engem. Ez nem így történt.

 

Elnézést kérek tőle azért, mert azt állítottam, hogy termetes pocakja van. És elnézést kérek tőle a komor jelzőért is amivel illettem.

Elnézést kérek tőle azért, hogy azt állítottam , hogy úgy láttam egy előző tárgyalásunkon a bíró is úgy nézett rá, mint egy elmebetegre. Elfogadom, hogy a bíró nem úgy nézett rá. A bíró azon sem mosolygott , amikor Polgár Tamás önmagát Liszt ferenchez, Kossuth Lajoshoz hasonlította, antiszemitizmus kérdésében.

 

Elnézést kell kérnem azért is, hogy őt egy lakásunkba tévedt csótányhoz hasonlítottam.

Bár direktben nem lett kimondva, hogy ezért is legyek szíves bocsánatot kérni, de bocsánatot kérek szorgalmi feladatként azért is tőle, hogy betegagyúnak neveztem.

 

Bocsánatot kell viszont kérnem tőle azért, mert szintén a 168 Óra fórumán amikor két fórumtárs vitája kapcsán arról beszéltünk, hogy azok szabályos körülmények között szálljanak ringbe és verekedjenek meg, és valaki azt mondta, én meg Polgár Tamással tegyek hasonló módon, azt mondtam erre, hogy Tomi cicust  el kell taposni és agyagba kell verni, mert sportszerű meccset az ember olyannal vív, akit emberszámba vesz. Nem kell őt természetesen eltaposni és agyagba verni, akkor is ez csak viccelődés volt részemről, amiért bocsánatot kérek tőle.

 

Remélem mindent felsoroltam amiben megállapodtunk hárman,a  bírónő, Polgár Tamás és jómagam, hogy 24 órán belül bocsánatot fogok tőle kérni blogomban. Ha valami kimaradt volna, majd kérem jelezze és ha az olyan, akkor bepótlom.

Na akkor az ügy ezen része részemről le is van zárva.

Tovább »

Megerőszakolt jogállam

 

Tegnap Szabó Zoltán a VII kerület volt polgármestere, az MSZP volt OGY képviselője, még arról beszélt, hogy bár tudjuk, hogy az ügyészség már egyértelműen politikai befolyás alatt áll, reméli erősen, hogy a bíróság még szabad és független, így nem politikai megrendelésre dolgozva hozza meg ítéleteit. Már tegnap jeleztem, hogy hinni szeretnék magam is nagyon ebbe, de felnőtt emberként nehezen hiszek már a mesékben. De titkon azért be kell valljam, tényleg abban reménykedtem, hogy történhetnek itt csodák. Hát történtek is meglepő fordulatok, de nem pozitív értelemben, hanem annál is szörnyűbb lett az egész, ahogy előtte várni lehetett a politika által meggyengített, jogszolgáltatástól.
 

Tovább »

Árok Vs Kónya?

 

Na kérem szépen. Eddig ugye minden nagyon szép volt, minden nagyon jó volt és mindennel nagyon meg lehettek elégedve azok, akik Megváltóként tekintettek az alapvetően valóban nagyon szimpatikus Szolidaritás mozgalomra. A Szolidaritás nagy transzparense alatt, együtt lehetett vonulni, zöld, piros, kék, és sok féle szín zászlajával. És azt lehetett mondani, népek és eszmék kohója mi vagyunk! Hippi érzés, szabad szex bárkivel.
 

Tovább »

90 éves Göncz Árpád

 

90 év. Az valami rengeteg. Ha most újra indulna az életem a születésemtől kezdve, és amikor elérnék ide a 44-es kőhöz és az újra leélt életemet összeadom az eredetileg leélttel, még az is kevesebb ennél. Ez az őrültség jutott először eszembe arról, hogy Göncz Árpád 90 éves lett.
 

Tovább »

Anyátokat nézzétek már hülyének!

 

Délelőtt felreppent a hír arról, hogy a BKV veszteségét úgy akarják pótolni, hogy a fővárosi autósoktól fejenként havi 10 ezer forintos úthasználati díjnak hazudott, összeget rabolnak el. Hogy mi fizetjük a legdrágább kötelezőt, nem gond nekik. Hogy mi fizetjük a legdrágább súlyadót, amiért cserébe nem kapunk semmit, szintén nem számít. Hogy a lassan 500 forintos benzinárba be van építve úthasználati díj adója is, az is le van sajnálva részükről. A tolvaj nem igazságot keres, hanem azt miként rabolhatja el tőlünk javainkat.
 

Tovább »

Kormánypártiság

 

Szerintem marha jó dolog kormánypártinak lenni ma Magyarországon. Örömöt adó, fájdalmat kizáró, életet megkönnyítő dolog. Szerintem drogosnak lenni is baromi jó. Kormánypárti nem tudok lenni, drogos meg nem merek. A drog lassan ölő méreg. De amíg élhet benne az ember, addig elviszi a valóságból. Olyan helyre, ami szebb, amiben nincs fájdalom, ami elképzelhetetlen. Ha a drogos a szer hatása alatt van, nem fáj neki a magány sem, hiszen azt képzel maga mellé, akit csak akar. A drogos a szer hatása alatt nem szembesül kiszolgáltatottságával. Nem érez fájdalmat, nem gyötri a rossz. A pénztelenség, reményvesztés, kilátástalanság. A szer elrepíti egyfajta műszabadságba, amit valósként élhet meg. Legalábbis, amíg tart a hatás.
 

Tovább »

Hadd szóljon!

 

Csillagok Háborúja filling. Baljós árnyak. A jó jedi tüntetni készül, de a gonosz Birodalom cselszövése által az az influenza ágynak dönti, amiből két hete lábalt ki. Szinte látom is, ahogy a jéghideg, kékes fényben vibráló Orbán kérdezi Tömjén Dart Vader Zsoltját, hogy: a Rózsa probléma le tudva? Az meg azt hörgi vissza válaszul neki, hogy: Igen Mester, megfertőztük, kidöntöttük. És akkor a császár boldog, mert azt hiszi a Birodalom sínen van. Csakhogy olyan formában, mint szegény József Attila. Mert a Birodalom számításába valahogy mindig bele tud csúszni egy kis hiba. Mondjuk az, hogy bár baromira fáj a torka a jedi harcosnak, de lézerkardját, és SZDSZ zászlaját magára kötve, bevesz egy valag gyógyszert és elindul tüntetni.
 

Tovább »

Döntsön a nép

Na a leglelkesebb kormánypártiak nyilván már tudják, hogy mindössze már csak hármat kell alukálniuk és lehet menniük boldogan tüntetni Orbán és kormánya mellett. Már a megfizetett romániai lelkesek is készítik a pogácsát és a pálinkát az útra, vidám hangulatban készülődve, Magyarország belügyeibe belepofázás játékára. Már a hazai önként, fizetésért kivonulók is tervezgetik, mire költik a tüntiért kapott pénzecskéjüket. Nagy, ám az izgalom, miközben az EP-ben éppen szeretett vezérükkel törlik fel a padlót, aki pirosló fülekkel állja a kokikat és sallerokat.
 

Tovább »

Nem csak a zászló égett

Nagy a felháborodás azon, hogy a szélsőjobb EU-s zászlókat éget már a fővárosban. Eszembe sem jutna vitatni a felháborodás jogosságát. De Abszurdisztánban egy pár EU-s zászló elégetése már nem jelent szinte semmit. Itt már minden természetes, ami abnormális. És lassan a Világ is majd arra fogja felkapni a fejét, ha Magyarország éppen nem követ el egy hétig mondjuk semmi abnormális dolgot.
 

Tovább »

Tüntetés a kormány mellett

Január 2.-án délelőtt Orbán Viktor még nyugodtan látszott. Egész pontosan nyugodtnak igyekezett mutatni magát. Nagyon remélte, hogy délután nem jön össze igazi nagy tömeg, amelyik az ő és kormánya takarodását fogja követelni. Kicsit azért izgult, hiszen már kora délután arról szóltak a hírek, hogy a Kerényi féle elmebeteg tárlat megnyítójáról, nem biztos, hogy oda tud majd érni az Operába, a Köztársaság halotti torán örömködni. Gondolom mondták neki, hogy Viktor ezt nem csinálhatod meg, mert az már nagyon gyáva menekülés lenne részedről és még a mellettünk kitartók is leköpnének érte. Az utcán több mint százezer ember gyűlt össze kiállni a demokrácia, jogállam a KÖZTÁRSASÁG mellett. Ilyen tömeg a rendszerváltás óta még soha nem vett részt politikai tiltakozáson.
 

Tovább »

Tarlós és az ő hite

 

Tarlós István
"Bízom a magyar miniszterelnökben és a magyar kormányban, ezért bízom a BKV-ügy megoldódásában is."
 

Tovább »

A győzelem kulcsa

Az Orbán féle diktatúrát, csakis a demokratikus pártok, széleskörű összefogása állíthatja meg. Tudatosan szedtem ezt a mondatomat jó vastagon, mert ez úgy gondolom egy olyan alapvetés, amit minden józanul gondolkodni képes demokratának meg kell értenie és tudatosítania kell magában, akár mantra szintjén, naponta elmondva többször is. Sokan azt mondják, hogy az új választási törvény, a tisztességtelenül átrajzolt körzethatárok miatt van erre szükség. És ebben van sok igazság, de nem csak ez a lényeg. Az összefogásra leginkább azért van szükség, hogy maximalizálni lehessen a demokratikus erők választási győzelmének arányát a Fidesz-el, csatlósaival és a politikai szélsőségesekkel szemben. A Fidesz maximálisan kihasználta, a kétharmados mandátum mennyiségét, pontosabban szólva, ezzel visszaélve rombolta a jogállamot és a demokráciát. Ahhoz, hogy helyre lehessen állítani a károk nagy részét, amit okoztak, arra van szükség, hogy a következő választáson a demokratikus erők, kétharmados többséget tudjanak szerezni. Erre viszont valóban csak akkor van esély, ha nem aprózzuk szét erőinket.
 

Tovább »

Százezren Orbánék ellen az utcán

 

Hát ez is meg volt. Január 2.-án a Fidesz és üzleti körei az Operában ünnepelték, a Magyar Köztársaság megbuktatását, az utcán meg szerintem lényegesen több mint 100 ezer kívánta őket a Pokolba. Ekkora tömeget az utcán, a hatalom eltakarodását követelve utoljára 89-ben láttam Budapesten.
 

Tovább »

A Klubrádió gyakorlatilag betiltva

Minden jó érzésű demokrata, mélyen fel van ma háborodva azon, amit a Klubrádióval szemben művelt a kormány. Ők úgy mondják, más nyerte a frekvenciát, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy az ellenzéki Klubrádió betiltásra került. Nem vitás, hogy aki ezt nem a demokrácia elleni újabb támadásnak veszi, az vagy végtelenül ostoba, aki nem ért semmit abból ami körülötte történik, vagy utolsó gazember.

 

Tovább »

Segítség tolvaj!

Tegnap a gyógyszertárból haza felé jövet, betévedtem a Két korsó elnevezésű "teaházba". Melyik férfival nem fordulhat elő hasonló baleset? Csak azért keveredtem oda, mert hirtelen nagyon wc-re kellett mennem. Az asszony annyira nem hitte el ezt nekem, de hát ő alapból rosszindulatú velem szemben. Ott ült az egyik asztalnál Béla, a két házzal arrébb lakó szomszédom és éppen azt ecsetelte valakiről, hogy az éljen aktív nemi életet saját édesanyjával. Nem egészen ezekkel a szavakkal fogalmazta meg, de ez volt a lényege.
 

Tovább »

Éhségsztrájk

Tájékozatlan ember voltam. Be kell vallanom őszintén, hogy pár nappal ezelőttig, azt sem tudtam, hogy a világon van egy Nagy Navarro Balázs nevű ember. Ha valaki azt kérdezte volna tőlem, hogy tudom e ki az a Nagy Navarro, akkor vagy egy préri indián neve ugrott volna be vagy egy középsúlyú bokszolóra adtam volna tippemet.
 

Tovább »

Szabadságharc Európa ellen

Orbán Viktor nagy ember. Ez abból is látszik, hogy az EU-s találkozóról ő megengedhette magának, hogy jó nagy késéssel érkezzen, ezzel már előre jelezve, mennyire veszi komolyan a megbeszélést. Egy csúcstalálkozót, tán meglepődött, hogy egyáltalán el mertek kezdeni nélküle. Aztán ott megszólalt, mert mikrofont raktak valami ostoba feledékenység okán eléje. És igazi kuruc módjára, bátran odamondta a véleményét a sok beste labanc szemébe! Nem egyezkedünk, nem támogatjuk, amit Európa nagy többsége, azon belül is legfőbb szövetségeseink támogatnak. Mert mi odabaszunk kérem Európának, az Uniónak, hiszen ugye köztudott, hogy azon kívül is van élet. Orbán az utolsó érveket butaságával szemben már meg sem hallgatta, fogta magát és elsőként távozott. Talán fel sem fogta már, hogy késve érkezése és korán távozása mit üzent Európának.
 

Tovább »

Új EKA-t MOST!

Az Orbán kormány tönkre vágta a jogállamunkat, elrabolja a rendszerváltás értékeit, eredményeit, és tehetségtelen politizálásával gazdasági és morális csőd felé vezeti az országot. Ez így nem mehet tovább. Ezt az ámokfutást meg kell akadályozni. A demokratikus oldal erőinek összefogása az egyetlen eszköz, ami sikeres lehet a kormány erőszakos és ostoba politikájával szemben. Nem csak az a fontos itt, bár nagyon fontos, hogy elzavarjuk a hazánkat tönkre tevő erőt az ország éléről, hanem az is nagyon fontos, hogy mi történjen itt pontosan az elzavarásuk után.

 

Tovább »

A szerződés nem kötelez?

 

   Nem vagyok jogász. De laikusként úgy gondolom, hogy ha valakik kötnek egymással egy szerződést, mely szerződés nem ütközik törvényekbe, és ezt a szerződést aláírják, akkor ez a szerződés egy legitim szerződés, ami csak akkor változtatható meg, ha ebben mindkét fél közösen megállapodik. Nos ha ez így van, akkor ugye a BKV-nak nem igen lett volna joga felmondani a kollektív szerződést egyoldalúan a munkavállalókkal.

 

Tovább »

Juhász Oszit megtámadták vagy mi a szösz

 

      Talán már mindenki olvasta, hogy megjelent egy hír a lapokban, hogy Juhász Oszkárra ismeretlen, sötétben bujkáló ellenforradalmárok vagy kicsodák rálőttek. Gyöngyöspata nyilas polgármestere ellen, szörnyű merényletre készültek. A Félelem ura, ezért most kicsit meg van riadva.

Tovább »

Rólam

Egy őrült, aki hiszi, hogy az álmok valóra válthatóak, aki mer élni az álmaiért és elhiszi, hogy a dal rolunk szól tényleg. Jól tudom, hogy nincsenek sárkányok, de minden nap megvívok velük.

Blogroll

Legújabb bejegyzések

<$BlogFrissBejegyzések$>

Blogom címkéi

Archívum



http://rss.rozsamisi.blogter.hu/