Sólyom László megszólalt

Sólyom László beszédét izgatottan vártam. Nagyon sok kétség és kérdőjel volt bennem, nem tudtam mit fog mondani és hogyan fogja azt mondani. Ennek a beszédnek nagyon fontos jelentősége volt és ezt tudta mindenki, akik a padsorokban feszengve reménykedve és félve hallgatta. Én is alig vártam, hogy kezdje végre el.
Már az elején volt egy olyan érzésem, hogy ez rendben lesz. Aztán ahogy mondta-mondta, úgy dőltem egyre elégedettebben hátra és élvezettel hallgattam, minden szavával csak egyetérteni tudtam. Nagyon jó beszédet mondott, megválasztása óta, talán a legjobb és leghitelesebb beszédét. Nem is volt utána túl boldog tőle Orbán, de Gyurcsány sem tapsikolt örömében. Egyedül a liberálisok és a tényleges koznervatívok szemében láttam maradéktalan elégedettséget.
Ahogy ott állt Sólyom és mondta a beszédet, teljes intenzítással úgy éreztem, hogy az ÉN ELNÖKÖM mondja a beszédet. Helyettem is mondja és amit mond, az nem egyéb, mint hittétel a demokrácia, szabadság mellett. Nagy taps részemről ezért neki. Sólyom László nagyszerű beszéde itt olvasható el teljes terjedelmében.
És érdemes volt hallgatni a reagálásokat rá. Orbánnak 8 perce lett volna válaszolni és reagálni, de úgy össze volt zavarodva, fel volt zaklatva, hogy másfél percnél többet nem siekrült kinyögnie. :-) Nagyon nem erre számított, nagyon nem jött be neki, hogy a KE az ő bábjává silányuljon. A szocialisták is láthatólag zavarban voltak, Lendvai Ildikó ugyen többet mondott, mint Orbán, de neki sem mézzel volt telt a szája. Eőrsi Mátyás viszont szintén egy nagyon jó és találó választ adott Sólyom beszédére, Dávid Ibolya nem mondott se hideget, se meleget, ami helyzetében érthető is.
Sólyom László kimondta milyen irányt támogat. Ez jó. Hogy a két nagy párt vezetőinek látványosan el volt ettől húzva a szája, az nem túl biztató, de a remény hal meg utoljára. Szép volt Elnök Úr!
- 2007-09-10 18:52:31
- Rózsa Misi
- (hozzászólások: 98) Hozzászólás RSS

Ha most nem teszed be a beszédet, talán el sem olvasom. Kösz.
Nem volt rossz beszéd, aktuális volt, majdnem az utolsó percben hangzott el. Talán már egy kicsi későn is. A kártyák le vannak osztva, az események beindultak. Érzek a beszédben félelmet is. Hiánylom ellenben a keményebb hangnemet az összefogásra. De legalább megszólalt!